Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tárnok Csaba

2013.11.09
TÁRNOK CSABA
Születési hely:
Tata tarnok-csaba.jpg
Születési idő:
1996. augusztus 21.
Csillagjegy:  oroszlán
Névnap:  július 6.
A társulat tagja:
2013-tól
Első szerepe a Talpalatnyi Színházban: ...drága, utolsó emberem... - Peter

 

„Azért szeretem a színészetet, mert sokszor valóságosabb, mint az élet.”

1996. augusztus 21-én Tatán láttam meg a napvilágot. Bár nem voltam egy tűzről pattant kissrác, mégsem arról voltam híres, hogy „hallgatok, mint a sír”. Imádtam másokat szórakoztatni, lyukat beszélni az emberek hasába és mindig is szerettem a figyelem középpontjában lenni. Sokan mondták: „Nagy színész vagy te…”. Persze ez kisgyerekként még nem jelentett számomra semmit.

Általános iskolás éveimet Almásfüzitő-felsőn, a Fekete István Általános Iskolában töltöttem. Az itt töltött évek alatt (már 1. osztálytól kezdve) rendszeresen részt vettem vers- és prózamondó versenyeken, amelyeken rendszerint szép eredményeket értem el. A 2007-es év azonban nagy fordulópont volt az életemben. Egy színjátszó szakkör keretein belül megismerkedtem Szűcs Józseffel. Charles Dickens Karácsonyi énekcímű művét szerettük volna színpadra vinni (Józsi először egy karácsonyfa szerepét szánta nekem). Talán sorsszerű volt, hogy az egyik fiú visszautasította a főszerepet, így Józsi nekem adta Ebenezer Scrooge szerepét. (Ha nem így történt volna, talán most nem írnám ezeket a sorokat, ugyanis ez egy igen fontos, meghatározó pontja volt az életemnek.) Ez vezetett be a színjátszás világába, amelybe próbáltam egykori kisgyerekes lelkesedésemmel, de „nagyfiús” komolysággal minél jobban beleásni magam. Józsival az évek során egyre jobban összebarátkoztunk. Rendszeresen részt vettem a szakkörein és amellett, hogy egy jó barátra találtam benne, Józsi számomra egy példaképpé vált, mint színész, mint pedig ember.

Mikor elkezdtem gimnazista éveimet a tatai Eötvös József Gimnázium és Kollégiumban a színjátszó szakkörök terén megszakadt a kapcsolatunk, de figyelemmel kísértem Józsi és a Talpalatnyi Színház munkásságát. Így esett, hogy 2013-ban az egyik közösségi oldalon olvastam egy kiírást, miszerint a Talpalatnyi Színház társulata statisztákat (vagy, hogy Józsi szavaival éljek: „háttér színészeket”) keres a „…drága, utolsó emberem…” című drámához. Még aznap jelentkeztem, viszont a statiszta szerep helyett (Józsinak hála)  szöveges szerepet kaptam, a többi meg jött magától. Így kerültem be a Talpalatnyi Színház társulatába, amelyben jelenleg én vagyok a legfiatalabb tag. A társulat tagjai (akárcsak eleinte Józsi) először barátként lopták be magukat a szívembe, de nem kellett hozzá sok idő, hogy ők is példaképeimmé váljanak. Rendkívül tehetséges, összetartó, elfogadó, szeretni való, gondoskodó, mókás kis csapat ez.  Szóval a „társulat” szót idővel jobbnak éreztem a „család” szóra cserélni, ugyanis én a Talpalatnyi Színházra már második családomként tekintek.

A gimnázium elvégzése után szeretnék elindulni a színészi pályán. Remélem, hogy majd egyszer a gyerekkoromban sokat emlegetett „Nagy színész vagy te…” mondat igazzá válik. Ám ha mégsem jönne össze, jól tudom, hogy ahogy a második családom minden egyes tagjának szívében, úgy a Talpalatnyi Színházban is mindig lesz számomra egy talpalatnyi hely.

„A színházhoz nem kell más, mint három deszka, két színész, és egy közös szenvedély.”