Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Interjú Lőrincz Katával, az Érdekhazugságok Tinajaval

kata.jpg

„ A színházban azt élhetem át, amire a való életben nem mindig van lehetőségem” – fogalmazta meg a színházhoz fűződő kapcsolatát Lőrincz Kata. A fiatal tehetség színházról, színpadról és természetesen a társulatról is mesél az alábbi interjúban.

 

Dióhéjban mit kell tudnunk Lőrincz Katáról?

Lőrincz Kata: Esztergomba születtem, jelenleg 20 éves vagyok, és a Pázmányra járok tanító szakra.  Hétköznapjaimat a főiskolán töltöm, meg tanítok, meg gyakorlaton vagyok. Pestre a Thália tanodába járok színészetet tanulni, ez pedig a hétvégi program. Augusztusban fogok végezni, ha minden jól megy.

 


Hogyan kerültél kapcsolatba a színházzal?

L. K. : Pici korom óta a zene világa vett körül, anyukám ugyanis zenetanár, így nekem is kellett zenét tanulnom, szóval ezt a művészvénát abszolút otthonról hoztam. Pár évre ugyan elkanyarodtam a zenétől, meg a művészetektől, de aztán később Husvéti Laura behozott ide a társulatba. Viszákon volt egy tábor, valahol ott indult a mi kapcsolatunk a Talpalatnyival.., Azóta se tudok elszakadni tőlük, imádom őket!

1.jpg


 

A színház arcát akkor itt ismerted meg a Talpalatnyi Színházban…

L. K. : Itt született meg az az elhatározásom, hogy amatőr szintről egy kicsit feljebb lépjek. Elkezdtem járni castingokra, meg felvételiztem a színművészetire, meg a Shakespeare szinitanodába. Utóbbira fel is vettek, de helyette inkább a tanító szakot választottam a főiskolán. A suli mellett pedig mégiscsak elkezdtem a már említett Thália színitanodát, így most párhuzamosan csinálom a kettőt.

 
Mikor érezted úgy, hogy a színház már nem másodlagos az életedben?

L. K. : Konkrétan nincs egy darab vagy szerep, ami miatt én így döntöttem. Élveztem azt, hogy fönt állhatok a színpadon, attól függetlenül, hogy milyen apró szerepet alakítottam éppen. A társulattal a Képzelt riportot vittük először színpadra, és ugyan csak egy háttér voltam, de már ott is rettenetesen élveztem azt, hogy színpadon lehetek. Nagyon jó mondás, hogy a színésznek a kenyere a taps: én személy szerint imádom és kész vagyok tőle. Az izgulás meg a lámpaláz az soha nem múlik el, de itt döntöttem el, hogy én ezt folyamatosan szeretném csinálni.

 

 

 

 

Milyen szerepek találtak meg eddig a Talpalatnyi Színházban?

L. K. : Háttérként kezdtem a Képzelt riportban, utána az Ibolyában kaptam egy négy mondatos szerepet, én voltam Széll kisasszony. Ezt követően pedig szépen, lassacskán, kis lépcsőfokokkal mindig jöttem felfelé a szerepekkel. Játszottam kisebb jeleneteket, aztán kaptam már főszerepet is. Kocson játszottuk nemrég a Parasztságokat, abban Tunyuskát alakítottam. Ez utóbbi egy nagyon jó szerep volt, imádtam. Mindemellett sokszor járunk haknizni, amikor énekelünk, kisebb jeleneteket adunk elő, a szilveszteri gálán is elég sokszor kerültem például színpadra.

 2.jpg

 

Melyik a legkedvesebb szerep, amit ezek közül kiemelnél?

L. K. : Nem tudok egyet sem kiemelni, mert mindegyikben találtam valamit, ami miatt szerethető. Az a legjobb, amikor tudok azonosulni a szereplővel.

 

Hogyan azonosulsz egy-egy szereppel?

L. K.: Meg kell keresni magamban. Ezzel mindig úgy próbálkozom, hogy az életemből egy olyan részt emelek ki és abba próbálok mindig visszazökkenni. Nagyon sok sebet is feltép, ha éppen olyan a karakter, de pont ezt szeretem benne, hogy a régi dolgokat is fel tudom újra dolgozni. De ez így sokkal jobb, mert akkor már nem ugyanúgy forr vissza, mint ahogy legelőször.

 

 

Az Érdekhazugságok című bűnügyi játékban viszont egy nem mindennapi szerepet alakítasz…

L. K. : Tinát alakítom benne. Hát hogy szépen fogalmazzak, ő egy bérgyilkos. El kell csábítanom benne George-t, akit félénksége miatt nem nehéz feladat levenni a lábáról. Azt kell, hogy mondjam, hogy nagyon hamar magamra találtam ebben a karakterben, nagyon szeretem.

 

Mi az, ami megfogott egy bérgyilkos karakterében?

L. K. : Nem a bérgyilkos vonulata, hanem az, hogy el kell csábítanom valakit, az, hogy bevethetem a női vonzerőt. Illetve a másik dolog, hogy egy kettős életet él. A második felvonásban már találkozik a régi szeretőjével, Tonyval, akivel megbeszéli, hogy megint lesz egy egyéjszakás kalandjuk. És akkor jön egy éles váltás, mikor megérkezik George, akit ugye el kell csábítanom. Tehát most úgy érzem, hogy abszolút rám talált ez szerep.

 

 

Milyen kihívást látsz benne?

L. K. : Ebben azt élhetem át, amire a való életben nem mindig adódik lehetőség. Azokat a csábítós jeleneteket, nem mindig élheti át az ember, és itt ez a jó, hogy mindezeket elő tudom hozni magamból. Így valahol ez önbizalmat is ad.

 

Valahol ebben rejlik a vonzerő?  

L. K. : A való életben ezeket nem mindig élhetjük át, és mondhatom azt, hogy az álmaimat viszem fel a színpadra és ez benne a legjobb.

 

Mennyire zártad a szívedbe a darabot?

L. K. : Ez abszolút egy modernebb darab, pont ezért is tetszik, hogy végre valami újat is kipróbálunk. Az emberek is közelebb érezhetik magukhoz, hiszen a mindennapi, valós életben játszódik.

 

 

Mit jelent ez a Talpalatnyi társulat most az életedben?

L. K. : Az életemet. Nagyon szeretem őket, nagyon sok mélypontból húztak már ki, mondhatom azt, hogy nekem ők a családomat jelentik. Ha bármi történne velük, abba belehalnék. Sokkal jobban szeretek itt lenni, mint Pesten. A Pestit megcsinálom, mert kötelező, az egy tanoda. Itt viszont sokkal szabadabb vagyok. Itt ők már a szememből észreveszik, ha rossz napon van. Ezt szeretem bennük.

 

Ha egy szóval kellene jellemezned a hozzájuk fűződő viszonyodat, akkor mi lenne az?

L. K. : Szeretet.

 

     

 3.jpg