Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ibolyák és Árulások

Tudják, mit? Mesélek Önöknek a színházról. Nem, mesélek inkább egy színházról. Naivan remélem, hogy Almásfüzitőn már mindenki hallotta azt a nevet, hogyTalpalatnyi Színház. Persze tudom, hogy hiú ábránd, de most induljunk ki ebből, jó? Jó.

Június 18. volt a napja, hogy tizenegynehány fiatal összegyűlt a Petőfi Művelődési Házban és úgy döntött, amit eddig hobbiszinten, azt most komolyabban. Nosza, láttak is neki rögvest. Aznap már mind úgy mentek haza, hogy tudták, mely darabok, s abban ki mit. Aztán idő múlt, várakozás nyúlt, míg aztán sátrat vertek (igazából kőházban laktak, de ez most mindegy) az Örségben, s létrehozták első bemutatójukat. Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról. (Déry Tibor eredetijét Pós Sándor dolgozta át anno a Vígszínház számára, amelyhez aztán Presser Gábor és Adamis Anna alkottak dalokat.) Itt még voltak velük néhányan, akik Társulaton kívüliek (m.v.), s voltak, akik a Társulat tagjai ugyan, mégis távol maradtak (a nyár nem mindenki számára móka és kacagás). A lényegen azonban, hogy előadás született, ez mit sem változtat. A július legvégi örségi premiert szeptemberre, a Fűzfanapra aztán felújították (ez egy színházi fogalom – is – de most nem mennék bele), hogy az almásfüzitői közönség is láthassa. Látták is, szép számmal, hála a színházak valamennyi védőszentjének!

S következék aztán a magyar színháztörténet egy klasszikusa, Molnár Ferenc Az ibolya című vígjátéka. Október 8-án és 9-én láthatta a nagyérdemű, túlszárnyalva a nézőszám terén felállított valamennyi várakozást. A kamara tér bensőségébe álmodták meg ezt a művet, és sajnos ennek csapdájába bele is hulltak. A színpadon elhelyezett 50-60 szék bizonyos hányada ugyanis, nézőkkel megtöltve, akaratlanul is takarásba került, ami a hallást nem, a látást azonban annál jobban akadályozta. Eljutottak tehát a panasz hangjai az illetékes fülekhez, akik beismerve hibájukat, ígéretet tettek a probléma orvoslására.

De boruljunk még kicsit lilába. Az ibolya Molnár Ferenc virtuozitását tükrözi. Pörgő, humoros dialógusai pazar egy órát szereztek a közönségnek (tudják, a színház mértékegysége a taps, s az volt bőven). Mi sem igazolja ezt jobban, hogy már most meghívást nyert az előadás Kocsra, ahol december 5-én mutatkozhat be, illetve még november hónapban vár rá egy kihívás a naszályi Színjátszó Találkozón.

De a színészek, s rendezők nem pihennek. Gőzerővel készülnek december 17-re, mikor is a 2005-ben irodalmi Nobel-díjjal jutalmazott angol szerző, Harold Pinter egy drámáját, az Árulást mutatják majd be. A történetről röviden. Három ember (s közülük csak az egyik nő) élete a szerelem, s az ebből szerkeszthető háromszög köré csoportosul. Kilenc képen, s ezzel együtt kilenc éven át követhetjük sorsukat, időben visszafelé (!) haladva, Kecskeméti Attila zenéjével aláfestve. A szereplők (Berber Petra, Szemes Péter, Varga József) ezúttal a karakterformálásban igyekeznek majd jeleskedni, amivel a szerző igencsak feladta a leckét. Hála érte!

De az év, a szokás már csak így kívánja, nem búcsúzhat búslakodva. A Talpalatnyi Színház társulata előszilveszteri gálával kívánja kitenni 2010 végére a pontot. December 29-én nagyjából másfél órás összeállítással várják majd a lazítani vágyókat, ahol találkozhatnak majd klasszikus és modern rekeszizom-gyakorlatokkal, zenével, tánccal, a szórakoztatás széles skáláján.   

És a színházi évad, ahogy ez már lenni szokott, tartogat még meglepetéseket. Várhatóan februárban indul majd a küzdelem Szemérmetes Erzsókkegyeiért. De ez már egy másik történet…

 

eSzJé

(Almásfüzitői Hírek, 2010. október-november)